Tetőfedések célja – avagy miért is van szükségünk tetőre

A tetőfedések elsődleges és legfontosabb célja, hogy megakadályozza a csapadék bejutását az épület belső tereibe, ugyanakkor biztosítja emellett a csapadék optimális elvezetését is. Éppen ezért megfelelő hangsúlyt kell fektetünk a tetőfedések minőségi kivitelezésére, amely megfelelő ellenálló képességgel rendelkezik a tetőt érő környezeti hatásokkal szemben. Továbbá a tetőfedéseknél felhasznált anyagok megfelelő kiválasztásával nagy mértékben csökkenthetjük a rezsi költségeinket, hiszen egy jól elkészített tető hozzájárul az ingatlan hőszigeteléséhez is.

Tetőfedések – sokszínű paletta egy cél érdekében

A tetőfedések során alkalmazható építőanyagok igen sokszínű palettán helyezkednek el, mind anyagukat, mind alakjukat, valamint színüket és méretüket tekintve egyaránt. Valamint másik fő jellemző, ami alapján a tetőfedéseket csoportosíthatjuk az a lejtés vagy hajlásszög, mely szerint egy tető lehet lapostető, kishajlású tető, közepes hajlású tető vagy pedig meredek hajlású tető.

A legmegfelelőbb tetőfedések tervezésével, illetve kialakításával minden esetben célszerű szakembert megbíznunk, hiszen megfelelő szakértelemmel és tapasztalattal biztosíthatjuk ingatlanjaink számára a tökéletes tetőfedéseket.

Tetőfedések – egyedi igényekhez szabva professzionális minőségben

Mindezek mellett a tetőfedéseknél nem elhanyagolható az esztétikum sem, hiszen egy jól megválasztott tető meghatározza az egész épület hangulatát. Tetőfedéseket minden esetben a megrendelő igényei szerint készítjük el, mind anyag, mind megjelenés tekintetében. Tetőfedéseknél leggyakrabban az alábbi tetőfedő anyagokat használjuk: bitumenes zsindely, , fémlemezes tetőfedő anyagok, égetett agyagcserepek, betoncserepek, pala tetőfedő anyagok.

Tetőfedések – szakértelemmel

Munkatársaink több éves szakmai tapasztalattal rendelkeznek tetőfedésekkel kapcsolatban, szaktanácsadásaink keretében hozzásegítjük megbízóinkat a számukra legmegfelelőbb tetőfedés kialakításához. Megbízóink biztosak lehetnek benne, hogy az általunk kivitelezett tetőfedések végeredményeként, nem csupán egy időjárás viszontagságainak ellenálló tetőt kapnak, hanem emellett esztétika funkciót is betölt, hiszen egy jól megtervezett tetőt az ingatlan fénypontja lehet.